Szucsán Károly Elõadása a Magyarok Házában, Budapest 2005. szeptember 28.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Számomra nagyon megható és megtisztelõ, hogy magyarokhoz szólhatok itt Budapesten a huszonegyedik század hajnalán, egy olyan témáról, mint a Trianoni kérdés.
Mielõtt azonban a Trianoni kérdést elemezném, engedjék meg, hogy bemutatkozzam, és röviden ismertessem a Magyar Trianoni Bizottság eddigi munkásságát. Megjegyzem, hogy a Trianoni Bizottság jelenleg a Kanadai Magyar Társaság Inc. keretein belül mûködik.
Párizsi születésû képzõmûvész vagyok. 1956-ban emigráltunk Franciaországból Kanadába, Montréal-ba, magyar szüleimmel. Itt kerültem kapcsolatba 56-os magyarokkal, mint a kanadai emigrációs hivatal alkalmazottja és úgy is, mint nemsokára rá, a helyi szabadságharcos mozgalom tagja. Minden érdekelt, ami kapcsolatban volt a magyarsággal. Különösképpen nagy érdeklõdéssel olvastam szüleim hazájának történelmét, annál is inkább, mert francia ismeretségi köreimben a magyar történelmet egyszerûen nem ismerték, vagy teljesen elferdített tudomásuk volt róla. Kivétel csak: a csodálatos 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc volt, mely egyszerre a világ figyelmét megragadta. A franciáknál, a csodálkozás mögött felébredt egy kép a magyarok õsi nagy kalandozásairól, összehasonlítva akkori hadászati képességeiket 1956 hõstetteivel. Végre büszke lehetett minden magyar!
1976-ban alapító és vezetõségi tagja lettem a Kanadai Magyar Társaságnak. Ugyan ebben az évben egyik szervezõje lettem a Magyar Olimpiai csapat részére rendezett Montréali Díszvacsorának. Egyre közelebbrõl akartam megismerni az igaz magyar történelmet.
Hosszú évek kutatásai alapján egyre jobban feltárult elõttem a csodálatraméltó magyarság kialakulása a történelme kezdetétõl a mai napig. Elhatároztam, hogy franciául írok egy történelmi összefoglalót, „Mes ancêtres les Magyars: depuis le commencement de l’histoire. „Õseim a magyarok: a történelem kezdetétõl”, címmel.
(Ismerje meg a világ, a magyarok igazi történelmét) A könyv megjelenését az 50 éves évfordulóra tervezem.
Amikor könyvemben elérkeztem a Trianoni Diktátum korszakához, a diktátum szövegét olvasva felháborodtam, hogyan darabolták és osztották fel, a több mint ezeréves Magyarországot, megtiporva a legelemibb demokratikus elveket, a nemzetközi joggyakorlatot és emberi jogokat. Külön kivonatot készítettem (francia nyelven), a Trianoni Diktátum fejezetérõl, hogy barátaim és ismerõseim körében mielõbb tudatosítsam, milyen páratlan bûncselekményt követett el, az akkori négy nagyhatalom Magyarországgal szemben és elkezdjem lebontani azt a hamis történelmi megrögzõdést, amiben él az egész világ a magyarsággal szemben.
A rendszerváltás után egyre jobban meggyõzõdhettem, hogy az egymást követõ magyar kormányok képviselõi, sajnos nem tettek semmit a Trianoni Diktátum bûncselekmény visszavonása érdekében. Szükségesnek véltem tehát egy emigrációs magyar intézmény létrehozását, mely foglalkozik a Trianoni Diktátum korszerû vizsgálatával, és igazságszolgáltatást követel. Ezen célból alakult meg Montréalban 2003-ban a Magyar Trianoni Bizottság.
Szoros együttmûködésben az Institutum Pro Hominis Juribus, Emberi Jogok Intézményével, Prof Lajos Láng úrral (Zürich, Svájc), egy széleskörû diplomáciai tájékoztatási kampányt indítottunk. …A Trianoni Diktátum érvénytelenítése érdekében, hivatalos kérelmeket küldtünk az Európai Unió 15 Külügyminiszterének,… a Hágai Nemzetközi Bírósághoz és az ENSZ 180 delegátusának….
Többen jelezték, hogy érdemmel foglalkoznak kérésünkkel, sokan kedvesen magyarázták az Európai Union álláspontját a kisebbségi kérdésben és természetesen, sokan tudomásul vették követelésünket. A válaszok minden esetre kezdetét jelentették azoknak a kibontakozó kapcsolatoknak, amelyeknek tovább fejlesztésével egyre jobban ismertethetjük igényeinket, (a dokumentumok egy része megtekinthetõk a bejáratnál lévõ asztalon).
Magyarország külügyi képviseletét közel 400 éven keresztül (1526-1920) az osztrák monarchia irányította és köztudott, hogy nem a legkedvezõbb képet adtak a magyarokról, teljesen megmásítva történelmünket. A Trianont követõ korszakban pedig, bár a kormányzat mindent megtett a súlyosan sebesült országnak életben tartására: az örök magyar hivatás teljesítésére, a történelmi ország egységének helyreállítására, azonban, a nemzet vezetésére hivatott, de idegen szellemben nevelkedett Horthy kormányzó és tanácsadó környezete teljesen alkalmatlannak bizonyult. Megelégedett színpadias külsõségekkel, a „Nem, nem, soha, hangoztatásával, a félárbocra húzott országzászlóval. A nemzetben szunnyadó harckész szellemet a „Békés revízió” vágyálmával ringatta, amely azt hirdette, hogy az elszakított részek majd „maguktól” térnek vissza. …Ezt a nemzeti ópiumot azok az idegen érdekû bankárok, a falu nyomorán jól keresõ kapitalisták csöpögtették a kormányzó lelkébe, akiknek a trianoni helyzet fenntartása érdekükben állott. Így alakult át a hazafias jelszavakkal az ország élére állított Horthy kormányzata, egy nemzetérdekû kormányzat helyett, osztályérdekû kormányzattá.
A II-ik Világháború után, a kommunista uralom alatt már hallani sem lehetet Trianonról. Maga a szó kiejtése is komoly büntetést vonhatott maga után.
A rendszerváltás sajnos tovább folytatta a hallgatást a Trianoni kérdésrõl, - mindig is az ismert okokból - és minden ilyen irányú kibontakozás elé akadályokat gördít, mert a mindenkori kormányok vazallus módjára szolgálják a globalizáció érdekeit, amely ellene van minden nemzeti kibontakozásnak, nehogy egy más értékrend alakuljon ki. Választások elõtt természetesen megindul a porhintés és az elszakított területeken élõ nemzet testvéreink sorsa, hirtelen fontosságot kap. Nemzeti színekben próbál minden párt sütkérezni, még a szocialisták is. Lásd Dr. Szili Katalin, az Országház Elnök Asszonyának, erdélyi útjáról, Marosvásárhely 2005. augusztus 20-án, a Magyar Távirati irodának adott nyilatkozatát. (Nyilatkozat a bejárati asztalon).
Dr. Szili Katalin nyilatkozata és majd a többiek hazafias nyilatkozatai, minket igazi nemzetérzésû magyarokat csak megerõsíthet abban, hogy jó úton haladunk…
Eddigi munkásságunk kétségtelenül igazolta egy független párt-politikamentes, az egész magyar nemzet érdekét képviselõ intézmény szükségességét. Eljött az ideje, hogy egyszer és mindenkorra gátat szabjunk az áruló tevékenységeknek, amelyek Trianonhoz vezettek, és, amelyek az óta is, megbénítják a nemzetet: megismertessük a világ közvéleményével, a magyarság ellen vétett bûncselekményeket és igazságszolgáltatást követeljünk.
A most következõk, elhangzottak a Kanadai Magyar Társaság Trianoni Bizottságának 2005. Január 26-án, Montreáli értekezletén: egy ilyen intézmény mûködéséhez független anyagi alapra van szükség. Szükség van egy komoly képességû pénzintézményre, melynek tõkéje, idõvel meghaladja az egy millió US dollárt, ami soknak néz ki, de a világon élõ magyarság létszámát tekintve, más nemzetekkel összehasonlítva pedig nagyon kevés. …A Kanadai Magyar Társaság Incorporén belül megalapítottuk a Magyar Hûség Alapot, hogy anyagi bázist biztosítsunk az ilyen irányban mûködõ intézményeknek. Ezt pedig csak egy állandóan mûködõ irodával, többnyelvû, diplomáciai képességgel rendelkezõ személyek foglalkoztatásával lehet csak igazán eredményes.
Nem igaz, hogy ne legyen képes ilyesmire a világ magyarsága! Az ebben való támogatás reményében fordultunk és fordulunk minden olyan magyarhoz, akit nem hagy érdektelenül a magyarság jövõje, mert ugyebár: Magyarország feltámadásában nem csak hinni kell, de tenni is kell érte!
A Trianoni kérdés elemzése
Köztudomású, hogy az elsõ világháború kitörését, a francia Clemenceau különösképp szolgalmazta, érthetõen visszaszerezni Alsace Lotharingiát, amit a németek 1871-ben a Sedani fegyverszünet után elvettek a franciáktól. Köztudomású volt, az Ortodox egyház erélyes terjeszkedési vágy is, amit a Cári Oroszország szorgalmazott. Így Közép-Európa elszlávosításának csak Magyarország volt az akadálya. Clemenceauék elképzelése szétdarabolni az Osztrák-Magyar monarchiát tehát kedvezõ fülekre talált a cári arisztokráciában.
Tudvalevõleg a tikos nemzetközi szabadkõmûves mozgalom egyik célkitûzése a monarchiák megdöntése volt, és amiket Moley a Templomosok vezetõje, az alatta égõ máglyáról 1314-ben elátkozta a Francia királyt és a monarchiákat, a francia forradalommal valósult meg elõször.
Napoleon szabadkõmûves imperializmusának azonban egyelõre gátat emeltek. Az 1848-as Magyar Szabadságharc és a többi Európát végig söprõ szabadságharcok is e tikos összeesküvõknek volt az eszköze, amik eredménytelenül végzõdtek. Ki kellet tehát várni, vagy kialakítani a kedvezõ alkalmat, hogy Clemenceau és társai ügyes stratégiája megszülethessen.
A cári Oroszország terjeszkedési vágyai ezeket a kedvezõ viszonyokat alakították ki: nemzetközi káoszt teremtettek, így az Osztrák-Magyar Monarchia is a francia királyság sorsára juthatott. Természetesen társadalmi okok is feszültségben tartották az európai országokat, amelyek csak fokozták a háborús hangulatot. Ezen okok közül a legfontosabb volt az osztálykülönbségre épült társadalmi rendszerek tarthatatlansága. A másik égetõ, kérdés a nemzetiségi kérdés volt, amit politikusok szintén nem tudtak megoldani, „ózd meg és uralkodj okból”. Németországnak és az Osztrák Magyar Monarchiának akkori katonai gyengesége nem volt kedvezõ háborúra, ezért volt szükség provokációra. Ferenc Ferdinand Trónörökös elleni Szarajevói merényletet tudjuk, kik irányították. Ugyanakkor a németek ellen szõtt tikos orosz katonai mozgósítási provokációk után Németország és az Osztrák Magyar Monarchia részérõl a hadüzenet már elkerülhetetlen volt.
Mind ezeket csak azért említem, mert a háború utáni béketárgyalásokon kialakult, „népek nemzetek háborús bûnösségi” elve, elõször jelenik meg a modern korszakban. Ami pedig a 1920, június, 4-iéhez vezetõ, úgynevezett „Béketárgyalásokat” illeti, a mai emberi jogok értelmében egyszerûen hihetetlen, hogy azok a gazemberségek megtörténtek. Már pedig megtörténtek. Ezek a tények rámutatnak arra, hogy a néptõl elrabolt vagy kapott kormányzási megbízásukat a Clemenceau féle titkos mozgalom utódai, korlátlan önbizalmukkal még ma is megfosszák a társadalmakat a jogos és igazságos társadalmi berendezkedésektõl. Ne csodálkozzunk azon, hogy a szocialista, és a demokratikus ideálokat sorozatosan elárulták ezek a beépített elemek: visszaéltek és még ma is visszaélnek ezekkel az ideálokkal. Ezért a társadalmi feszültségeknek se vége, se hossza, szerte a világon.
Amikor ezekkel tisztába lettem, egyértelmûvé vált elõttem, hogy nem lehetett, sem a múltban, sem ma, az igazság szeretõ embereknek egy ilyen igazságtalanságot elfogadni, még a mai visszariasztó tények ellenére sem, legyen az, bármilyen nemzetiségû, így nekem sem!
A „Rubicon”-hoz érkezve, elgondolkoztattak ezek a realitások, hogy mint egyén és mûvész ember, válasszam a kényelmes sorban állást e tikos mozgalomnak szolgálatában, mint ahogy teszik az értelmiségi, gazdasági és politikai személyiségek legtöbbjei szerte a világon, vagy az igazságot, mert úgy néz ki, hogy e mozgalomnak pókhálózata annyira ellepte a társadalmak intézményeit és személyek befolyását, hogy minden ellenszegés egyéni károsulással jár. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az igazság mellett kevés harcossal találkozunk.
Logikusan elriasztónak kellene, hogy legyen ez a valóság. Tanácsos volna, nem foglakozni, sem a Trianoni kérdéssel, sem bár milyen más társadalmi kérdéssel, amit a Párizsi béketárgyalások alkalmával elindítottak, úgy a magyarság, mint mások ellen.
Tovább, gondolkodva, mit sem számít ebben a hat milliárdos emberiség között, hogy õseim nemzete eltûnik, elnyomva beolvad mások közé, vagy esetleg eltûnik az emberiség emlékezetébõl. Sok nép eltûnt a múltban és még sok más el fog tûnni, mert a nyugati országokban megváltozott az embereknek az értékrendjük, életcéljaik és megszûnik a nemzetfenntartási akaratuk. Csakhogy a világ történelmét, ha laikusan ismerve is, feltárult az a kép, miszerint a magyar nemzet gyökerei oly mélységes múltba mennek vissza, amelynek egyedisége megmaradt az évezredek folyamán, minden hánya, vetettség ellenére…. Felismeréseim szerint a történelem kezdete elõtti idõk óta, az emberiség gondolatmenetének kialakításban, alapvetõ szerepet töltött be a magyarság. Ez a tény rohamosan elismerést nyer az idegen független tudományos körökben is. Akkor pedig, bármilyen igazság szeretõ polgárt elfog a kötelesség érzelem, hogy ezt a nemzetet, nem szabad hagyni, elpusztítani, a Trianoni diktátum összeesküvõk szellemében, ami a magyar nemzet gyûlöletében nyilvánult meg, még pedig ma is, ahogy ezt bizonyítják a szomszéd országok elnyomó és sorvasztó rendelkezései. Tehát ezek szerint a magyar nemzet területi egyesítés követelésével, az emberiség fontos kincsének mentését szorgalmazza!
Ekkor a Rubicon átlépése egyértelmûvé vált, annál inkább is, hogy világos volt elõttem a magyarság elleni gyûlölködõk által terjesztett óriási hazugságok hatása idegen nyelveken, amelyekkel félrevezették a nemzetközi közvéleményt, a magyarokat illetõen, ami persze, elfogadhatatlan.
Tehát, Napoleon elve alapján,” egy ember több zajt tud csapni, mint 50 ezer, aki hallgat”, és egy élet tapasztalatainak birtoklásával, francia, angol, magyar nyelvtudással, a Trianoni Diktátum kérdés napi-rendre hozatalában láttam, a gazember összeesküvõknek céljaik meggátlását.
Így vált szükségessé a Magyar Trianoni Bizottság megszervezése, hogy elkezdjük külföldrõl azt a külügyi tevékenységet idegen nyelveken, ami ha szerény mértékben is, próbálja helyre állítani elõször is a történelmi igazságot a magyarságról. …E nélkül elképzelhetetlen igazolni a Trianoni Diktátum erkölcstelenségét és igazságtalanságát a nemzetközi közvélemény elõtt.
A legfontosabb azonban mind ezek mellett, az volt: meggyõzõdni, hogy milyen alapon támadható, úgy a Trianoni, mint a Párizsi békeszerzõdéseknek legitimációjuk, legalább is teoretikusan. Nos nem volt nehéz. …A nemzetközi joggyakorlatban, „minden olyan szerzõdés, amely a torkon tartó kés erõszakosságával lett kicsikarva, érvénytelen” - természetesen így a polgárok közötti szerzõdések is.
Ugyan akkor érvényesíteni lehet, ha egy látszólagos legitimnek állított kormány az ilyen kicsikart szerzõdést jóváhagyja. ..A Lényeg a papír és a pecsét! A történtek részletei másodrendûek az erõszakkal rendelkezõ érdekelteknek.
Nos milyen körülmények között történt a Trianoni Diktátum szövegének elfogadása? Nagyon fontos azoknak részleteit ismerni, feltárni, mert megdöbbentõek!
Tudjuk, hogy Lenin hatalomra jutását a németek szorgalmazták, pénzelték Svájcon keresztül, remélve a cári Oroszország megdöntését, aki rájuk erõszakolta a háborút. A Párizsi négyes békebizottság érthetõen nem jó szemmel nézte a Bolshevista forradalmat, volt partnerjuk országában. De még jobban, amikor Kun Béla diktatúrával próbálta uralni a történelmi Magyarországot, Lenin támogatásával. Magyarországon ez a rövid korszak a legzavarosabb.
A viszonyok gyorsan változtak, mert fõleg a franciák beavatkozása érvényesült minden kibontakozásnál. Így érthetõ, hogy a Szegeden táborozó, francia Vyx ezredes az Antant képviselõje, kezdeményezte megalakítani a nemzeti kormányt. … Ekkor kapcsolatban lépet Horthy Miklóssal és támogatását nyújtotta, megszabadítani az országot a vérengzõ bolsevista Kun Bélától. Akit végül is a románok Budapest bevonulásával elkergettek. A románok ezzel a hadjárattal, amit Erdélyben állomásozó francia Berthelot tábornok fegyverekkel támogatott, így az Antant célkitûzését szolgálták, de el is hagyták Budapestet az Antant parancsára, hogy Horthy két napra rá bevonulhasson. Nagyon fontos volt a négyes bizottságnak megszabadulni Kun Bélától. Nem azért, mert vérengzõ hadjáratot folytatott, hanem meg voltak gyõzõdve, hogy Kun Béla soha nem Írja alá a béke diktátumot, mert Leninnek egy kommunista Nagy Magyarországra volt szüksége. Ennek bizonyítását a román delegációnak a beadványa igazolja, amit 1920, március 4-én címeztek a Legfelsõ Szövetségesek Tanácsának, ami határozottan kijelenti, hogy „Kun Béla a Bolshevista oroszokkal kapcsolatban akarja kivonni Magyarországot a béke feltételei alul, amire úgynevezett Béke Konferenciának kötelezte Magyarországot. (itt a dokumentum szövege érdemes kiszámítani mennyi hónap van vissza a diktátum aláírásához: pont három hónap) Nagyon is elgondolkoztató!
Az oroszok nem is írták alá a Trianoni Diktátumot, hol ott, ilyenek, mint Cuba, részesei voltak csak azért, hogy elkobozhassák a magyar állam ingatlanját Kubában. És így Indiában és máshol is.
Kérdezem? Adott e feltételt Horthynak Vyx ezredes, hogy segítségét adja a nemzeti kormánynak? Senki sem tudja, mert arról írott papír biztosan nincsen, mivel titkosnak kellett lenni két ember közötti megállapodás. Ami ma megkérdõjelezhetõ, miért kellett gyorsan aláírni a diktátumot, utána összehozni 1921 júniusában egy magyar képviselõ tanácsot az országházban, elfogadtatni a diktátum szövegét úgy, ahogy eredetileg íródott? Miért nem kísérelték meg a szöveg módosítását? Miért volt az olyan sürgõs a parlamenti jóváhagyás? Volt magyarázkodás, „blokád alá vesznek kiéheztetnek, lehetetlen tovább tart a háború, a csehek és románok megszállják csonka Magyarországot stb.
Meggyõzõdésem az, hogy mindezek üres szavak és frázisok voltak, amit sokszor használnak ma is. Nézd az iraki hazug érveket a háborúhoz. Ezért jogos ma a kritikánk, kételkedésünk, mivel az ezer éves Magyarország sorsa játszódott a hazugságok terjesztésével.
Elképzelhetetlen, hogy a gyõztes hatalmak közvéleményének elfogadható lett volna ezen utódállamok további rabló megszállási hadjárata Csonka Magyarország ellen. Ahogy ezt igazolja a románok és szerbek kitessékelése az Antant hatalmak parancsára. Tehát lehetett volna akkor már több idõt hagyni egy normális parlament alakulására, amely nyugodt vitázás után, ellen-ajánlatot tehetett volna! Nem történt meg!
Persze ma ez érthetetlen nekünk. Igazából nem tudjuk érzékelni az akkori viszonyokat, nehéz helyzetet. Tették, amit legjobbnak gondoltak, de mégis jogosan feltételezhetjük, hogy Horthy és Vyx ezredesen keresztül az Antant között kellett legyen egy megállapodás, elfogadtatni a szerzõdést úgy, ahogy eredetileg íródott. A körülmények erre utalnak, ami végül is a francia erõszakosságának érvényesülését igazolja. Azonban az 1921-ben ülésezõ parlamenti képviselõk bölcsességének köszönhetõ az a megjegyzés a XXXIII törvénycikk elõszavában, amikor beiktatják: „Ezt a törvényt kényszerbõl fogadjuk el”. Tehát kés a torkon! Akkor pedig érvénytelennek kell kijelenteni, annak elfogadását. Tudtom szerint ebben a perspektívában ilyesmi magyar részrõl hivatalosan nem jelent meg idáig. Tudjuk annak indokait: idegen érdekeket szolgáló befolyás alatti kormányok irányították Magyarországot, úgy Trianon elõtt, mint utána, ami sajnos úgy néz ki, hogy ma is így van. Ezért mondja a Magyar Trianoni Bizottság, hogy a Trianoni szerzõdés érvénytelen és nem ismerjük el. Teljesen mindegy, hogy a gyakorlatban másképpen van. Ez a minimális, amit tehet a magyarság, hogy nemzeti becsületét védje. Közvetlen a Trianoni Diktátum után, azon általános vélemény alakult ki, még a fõbûnösök között is, hogy túlságos büntetést mértek a magyarokra.
Például George Loyd „mea culpája”, tipikus angol módra: « «sajnálom, bocsánat, hogy rosszul cselekedtünk” és ezzel úgy vélte, hogy mossa bûnösségét, de egy jottányit nem tett enyhíteni a magyarság sorsán. Henri Pozzi diplomata és történész, egyike a franciáknak, aki felháborodását erélyesen és világosan magyarázta mi is történt igazán Trianonban. Még sok közéletû személy felszólalt a négy gyõztes országban, ezért bizonyos határmódosítással remélték kirívó bûneiket csökkenteni a közvéleményük elõtt, (a kezembe az angolul irt kivonatok) Kezdeményezhették volna, - Hitler helyett, - de nem tették. A Bécsi döntések végül is Horthynak a kényszerbõl való Trianoni diktátum elismerésnek ügyetlenségét, részben enyhítette, a magyarság javára. Annak ellenére, hogy nem az Antant hatalmak kezdeményezése volt, azért a négyes bizottság bûnösei mégis megkönnyebbültek. Így nem nekik kellett módosítani a Trianoni szerzõdést, a saját közvéleményük nyomása végett, ami erõs volt és szégyen lett volna rájuk nézve. Sajnos csak ideiglenesen, mert a világháború után a bosszúálló gyûlölet, továbbá is korlátlan volt a magyarok iránt és annak ellenére, hogy az 1946-os Nürnbergi Bíróság határozata megszületett, hogy, „Népet, nemzetet nem lehet büntetni, csak vezetõket”, az 1947-es Párizsi békeszerzõdésben nem vették figyelembe az új nemzetközi törvényt.
Újból a magyar népet, nemzetet, sújtották kollektív bûnösséggel és visszaállították a Trianoni határokat, hozzáadva a Benesi dekrétumokat. Mind ezt megtetõzte, a több mint háromszáz magyar politikus és közéleti vezetõ kivégzése, az öt, vagy hat német vezetõvel szemben. Nem is beszélve a végtelen bosszúálló népgyilkolást és deportálásokat.
A Párizsi szerzõdést azonban a Szoviet megszállás alatti magyar kormány fogadta el, ugyancsak mondhatjuk „kés a torkon”, vagyis a ”barátságos felszabadító”, megszálló akarata szerint, és közvetetten a nyugati gyõztes hatalmak kedvére is, mert még a magyar alkotmányt is kidobták, így újból a korlátlan bosszúállásnak adva helyet a magyarság ellen.
A kommunista diktátori kormányok döntései, szerzõdési, nemzetközi megállapodások, stb., pedig a demokratikus elvek alapján jogtalanoknak, és érvényteleneknek kell minõsíteni, még akkor is, ha a nyugati világ” demokratikus kormányai elismerték, mert nekik hasznosak voltak a Szoviet megszállás alatti diktatúrák.
Akárhogy vizsgáljuk a 85 évi magyar történelmet, egy közös nevezõ emelkedik ki: a magyar népnek, nemzetnek nem volt szabadsága, önrendelkezési joga, abban az értelemben, mint bármelyik nyugat európai országban, mert Trianon óta a nemzetközi közösség olyan külföldi függõ, elnyomó viszonyba kényszeritette a magyarságot, amiben az akarata semmilyen téren nem érvényesülhetett.
Ami pedig, azóta történt, az mesterséges erõszakossággal történt, erõltetett legitimációs képmutatással. Ezért az összmagyarságnak elsõ nemzeti kötelessége, érvénytelennek minõsíteni, minden olyan szerzõdést, amit rája erõszakoltak a legfurfangosabb retorikával, még akkor is, ha gyakorlatban egyelõre kilátástalannak néz ki. Ez a minimális feltétel, hogy ha akarja nemzeti fennmaradását a nemzetek közösségében.
Mi sem igazolja legjobban a 85 év alatt szerzõdések érvénytelenségét, mint a Közös Európának legelsõ feltétele a csatlakozáshoz.” A magyar kormánynak, ki kell jelenteni, hogy
Területi követelései nincsenek.” Nem hiszem, hogy ilyen feltételt tettek volna a Spanyoloknak, Portugáloknak, vagy a Szlovákoknak.
A rendszerváltozás nagy mámorában a nemzetközi közösség tikos szervei gondoskodtak arról, hogy a magyar önrendelkezés csak látszatban valósuljon meg és máról, holnapra, a keleti imperializmusból, a nyugatiban kényszerüljön. Persze nem volt nehéz elhitetni, hogy a nyugati tejbe-vajba fürdõ társadalmaknak jóléte Magyarországon is megvalósul, és sebaj ha az, a nemzeti önállóság korlátozásával jár.
Itt meg kell jegyeznem, hogy amikor 1956-ban Párizsból Montréalba megérkezve, a magyar nyelv ismeretsége révén azonnal alkalmazott a Kanadai bevándorlási hivatal, és mint elõadásom elején mondottam, megismerkedtem igazi magyar szabadságharcosokkal. Ugyan csak akkor ismertem meg a kommunista magyar tikos ügynökök által náci köntösbe öltöztetett úgynevezett szabadságharcosokat is. Kétségtelen, hogy a forradalom és szabadságharc tekintélyének rombolása volt a cél, az idegen közvélemény elõtt és ez ma sem változott.
1956-os forradalom és szabadságharc lerombolta a magyarokra hányt sok hazugságokat, ami sokaknak nagyon fájt. Nyüzsögtek is a tikos szervek rombolni a magyarok tekintélyét, ami az óta is folyik.
Hölgyeim és uraim!
Ki kell jelenteni: a magyar népnek, nemzetnek, semmiféle háborús bûnössége nem lehetett, nem is volt és határozottan kell hangsúlyozni nincsen ma sem! Mindent, amit az õ nevében tettek az akaratán kívül történt!
Az 1989-es Magyarországi rendszerváltás óta, közép- kelet Európában, nagyobb határmódosítások történtek. A Problémákat azonban, amelyek 1920-ban a trianoni békediktátummal kezdõdtek és, amelyet 1947-ben, Párizsban megerõsítettek, soha nem vizsgálták felül, soha senki nem kérdõjelezte meg.
A megnagyobbodott Európai Unió meggátolta e kérdés felülvizsgálását és az Unió vezetõi nem orvosolták a magyarság elnyomását a hét szomszédos államban, ahol erõszakkal kénytelenek élni 1920. június 4-ike óta. Megelégedtek azon állításon, hogy az Európai Közösség alkotmánya biztosítja az egyéni emberi jogokat. …Annak tudata ellenére, hogy, a szomszédos országok az elmúlt 85 év alatt szisztematikusan elnyomták és irtották a magyar kisebbséget. Ennek a fajirtásnak többszázezer magyar áldozata volt. Ezek az országok ma is, (magyargyûlölettõl vezényelve), minden adminisztratív mesterkedést igénybe véve, akadályozzák a magyarság élni akarását ellentétben az emberi jogokkal.
Ezért egy külföldi polgárnak teljesen érthetetlen, hogy az anyaország, milyen felületesen kezelte és kezeli ezen elszakított területek, magyarságnak helyzetét. Az utóbbi 60 év elsõ megmozdulása, amely a Trianoni és Párizsi falakat megdöngette és, amely eljutott a világ közvéleménye elé, az a 2004. December 5-i, kettõs állampolgárságra való népszavazás volt. …A Magyarok Világszövetségének és fõleg Patrubány Miklósnak köszönhetõ, hogy a világ figyelmére hozta a mindig elhallgatott Trianoni igazságtalanságban sínylõdõ magyar nemzet elszakított részeit.
A magyarok Világszövetsége minden lehetõt megtett a sikeres népszavazás érdekében. …Az eredmény tükrében csak egy biztos: elgondolkozhattunk a történteken egy rövid idõre, de aztán annál nagyobb elhatározással kell, hogy a megkezdett úton tovább haladjunk.
A külföldi polgár elõtt pedig a népszavazás eredménye teljesen érhetetlen volt. Hogyan lehetséges, hogy a szavazók fele-fele arányban, négymilliónyian, pedig szavazásra sem érdemesítették az elszakított magyarság sorsának jobb sorsra fordulását. Sajnos megint csak azt kell mondanom: hatvan éve óta Magyarország részérõl az idegen nyelvû tájékoztatás a magyarságról, történelmérõl, irodalmáról, mûvészetérõl és gazdaságáról jelentéktelen, vagy pedig nem nyújt igazi képet. Ha ehhez hozzátesszük, amiket idegenek írtak és írnak a magyarokról, az pedig egyenesesen felháborító. Csak említem, hogy Steton- Watson angol újságíró, Trianon elõtti magyarországi látogatása után, újságcikkekben mocskolta a magyarokat, lealázva másodrendû népnek.
Margaret MacMillan ( D. Loyd George dédunokája) 2002-ben megjelent „Párizs 1919” címû nagysikerû könyvében: „Ázsiából beviharzott csodabogaraknak, akik tulajdonképpen nem is európaiak”, titulálja a magyarokat és így tovább. Hogy a szomszédos népek hogyan írnak a magyarokról és terjesztik hazugságaikat, állami támogatással, errõl is tudomásunk van.
Kétségtelen egyszerûen mondva, a magyarságnak történelmi összkép hiánya van a nemzetközi közvélemény elõtt és sajnos mindehhez hozzájárult a Magyar Tudományos Akadémia is történelmi hamisításokkal.
§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§
Mit mond a közmondás? „Ha meg akarod ölni a kutyádat, mond hogy megveszett”. A magyarokat megveszett kutyának vélték. Mivel Trianonban tényleg a magyar népet, nemzetet kétségen kívül gyûlöletbõl pusztulásra ítélték, mind ez az elmondottakból igazolódik.
Az is kimagaslik, hogy ez a Trianoni gazságokból eredõ magyar nemzetellenes folyamat, a mai emberi jogok szellemében, tovább nem mehet!
A Trianoni, és Párizsi szerzõdést, és az azóta történt megállapodásokat felül kell vizsgálni, és jogos igazságszolgáltatást követelni a nemzetközi közösségtõl, akik ennek a nemzetpusztító folyamatnak lehetõséget adtak a Trianoni diktátummal.
A magyarság errõl a jogáról semmilyen indokból nem mondhat le! Mert jövõbeni fennmaradása függ tõle. Ahhoz pedig több feltétel vezet. Elõször is vissza kell állítani a fiatalságban a hazafiság értékrendjét a pedagógia keretében, vagyis az iskolai oktatásban. Amerikában az elemi iskolások azzal kezdik, hogy felesküdnek az amerikai zászlóra. A franciák minden lehetõ alkalommal felkiáltják” Éljen Franciaország”!
Sajnos ma egyes magyarok azt hiszik, hogy elfogadhatóbbak lesznek nyugaton, ha nem fitogtatják hazafiságukat. Tévednek, mert „gyáva népnek nincs hazája”. Ha pedig az állandó fasisztázással, nacionalistázással, antiszemitázással, háborús bûnösségi vagdalózásokkal megrendíteni próbálják jogaikban a magyarokat, ezt a lélektani terrort a legerélyesebben vissza kell utasítani!
A Trianoni kérdésben lényeges, hogy a jövõ nemzedékek részletesen ismerjék az összesküvés viszonyait, hogy tisztába legyenek az erkölcstelenséggel, amiben Magyarország szétdarabolása megszületet.
Úgy hiszem ebben az Országos Trianon Társaság, teszi a legtöbbet Dr. Kiss Dénes vezetésével. Kérjük az összmagyarságot a szervezet támogatására.
Köszönettel tartozunk a mai elõadás megszervezésével és eddigi áldozatos munkásságáért, remélve, hogy sokan nyomába lépnek a jövõben.
Természetesen könnyû nekünk ma a múlt közéletû történelmi személyiségek kritizálása, megítélése, mert nem jártunk cipõjükben. Nem éltük át a viszonyokat, amiben a cselekedeteik, és persze tévedéseik történtek, de ugyan akkor szükséges kielemezni az igazságot, ha a nemzetközi közvéleményt meg akarjuk gyõzni, hogy milyen összesküvés áldozata lett Magyarország.
A Magyar Trianoni Bizottság két fontos irányba való tevékenységben látja az igazságszolgáltatás lehetõségének szolgálatát:
A nemzetközi fórumok és közéletû személyiségek idegen nyelveken való tájékoztatása, megjelentetése (lásd 2006 januárjára tervezett Magyar Magazine. A Magazinnak hivatása lesz megmutatni, a több mint ezer éves Magyarország népének, földjének és szellemének minden gazdagságát és ragyogását õstörténetétõl kezdve napjainkig.
Az erkölcstelen Trianoni viszonyokból eredõ problémák küzdelmeirõl, végül is, igazi képet adni a magyarság mai helyzetérõl, amely valamelyest lerombolná a több száz éven keresztül rája kent hazugságokat, amiért olyan könnyelmû volt Clemenceau-nak, George Loyd-nak, Wilsonnak és társainak az ezer éves Magyarországot megcsonkítani Trianonban.
A spanyolok még 350 év után sem mondtak le az erõszakkal elrabolt Gibraltár területérõl: Itt emlékeztetnem kell, mit is mondott Deák Ferenc, „amit erõszakkal elvettek, azt kedvezõ viszonyban vissza lehet szerezni, de amirõl önként lemondanak elveszett örökre”. A kedvezõ viszonyokat pedig ki kell alakítani. Maguktól nem jönnek.
Mi külföldrõl a külföldi népekkel együtt kérdezzük: a magyarok tényleg önként lemondtak volna az õseik kemény küzdelmekkel, több mint ezer éven keresztül megtartott természetszerû történelmi Magyarországról és elszakított nemzet testvéreikrõl? Elképzelhetetlen!
Lehet, hogy francia kultúrában nevelkedve, francia észjárással nem tudom elképzelni, hogy egy francia állampolgár elfogadná passzívan, országának kétharmadának elvesztését, gyûlölködõ szomszéd népek részére.
Ezt így nemrég külön kihangsúlyoztam Barnier volt francia külügyminiszternek levélben. Válaszában barátságosan megmagyarázta, hogy a román magyar megértés és együttmûködés megoldja az Erdélyi magyarság helyzetét. Szükséges volt megmagyarázni a különbséget, a látszattól és a területen való gyakorlatról.
Kezdetben személyesen elkezdtem franciául írt szerény tájékoztatási folyamatot, és mellém felsorakoztak más nyelvekkel rendelkezõ munkatársak, akikbõl kialakult a Magyar Trianoni
Bizottság. Meglepõ tapasztalatokkal gazdagodtunk. Váratlanul érte a nemzetközi politikai egyes személyiségeit, ha szerényen is az idegen nyelveken való Trianoni kérdés felelevenítése. Hihetetlen suba alatti félelem kerekedett fel, azok között, akik nem akarnak hallani sem, bár milyen rendezésrõl az egyesült Európa keretében. Szerintük a magyar kérdés megoldódott. Mi pedig azt mondjuk, hogy addig nem oldódik meg, amíg a magyar nemzet területileg egységes nem lesz! Ezen a területen folytatjuk tevékenységünket, lassan meggyõzni mind azokat, akik hathatósan befolyásolhatják a nemzetközi közösséget, rendezni a magyar kérdést. Ebben minden magyarnak szerepet kell vállalnia, ha tényleg egyenrangú szövetségesként akar Magyarország fejlõdni a közös Európa nemzetek, szövetségében.
Abból indulunk ki, hogy a közös Európában belépõ szomszéd országoknak, elõbb, vagy utóbb, el kell ismerni és hozzájárulni a magyar nemzet területi határmódosítással való egyesítéséhez. Ez a legkevesebb, amivel igazolhatják békés szándékaikat a magyarsággal szemben. Ha hallani sem akarnak a határmódosításról, akkor pedig igazolják, hogy nem mondtak le a magyar nemzet elpusztításáról, amit Trianonban a titkos összeesküvõk kiagyaltak, mert a 85 évi magyarokon való uralkodásuk a magyarság sorvadását igazolja.
Sajnos, amikor felmerül a revízió perspektívája, mindjárt felriad minden magyar: „Ez, lehetetlen! A szomszéd országok, hallani sem akarnak ilyesmirõl! Ha erõltetjük, az ottani magyarokon fogják megbosszulni magukat! Háború lenne belõle! Nincs szövetségesünk! Maradjunk a határmódosítás nélküli nemzet egyesítés reményben az Egyesült Európával! Stb.”! Ha belegondolunk az ilyen érvelések, csak üres frázisok..
Trianon után ilyen ijesztõ mumusokkal félemlítették meg a magyarokat gyorsan elfogadtatni a Diktátumot az országházzal. Ahogy mondják, „minden problémába benne rejlik a megoldás”. A revízió megoldást csak a hatalmakat uraló kormányok és pártok akadályozzák, hivatkozva a kialakult nemzetközi megállapodásokra.
Azonban a golobalizáció diktatúrának szolgapolitikusainak annyira elveszett a tekintélyük a tömegek elõtt szerte a világon, hogy rohamosan fejlõdnek az „ONG-ék”, vagyis a „Kormányon Kívüli Szervezetek”, ami teljesen érthetõ.
A legjobb példa erre a franciák által elutasított Európai Unió alkotmánya, annak ellenére, hogy a jobbtól a baloldalig a politikai pártvezetõk az igenre buzdították a népet. Magyarán mondva, ejtették a politikusaikat. A magyarság problémai elõtt, még jobban kimutatkozik, hogy az egyetlen lehetõ megoldás, igen is kikerülni a kormányt, a pártpolitikusok veszekedését, torzsalkodását és kézbe ragadni elõször is a gazdasági eszközöket. Ezt teszik a globalizáció szolgái szerte a világon. Még a kínai kommunista kormány is erre buzdítja polgárait, azzal a különbbségel, hogy minden töke szükségletet megad a kínai központi bank az ügyes kezdeményezõknek.
Nézzenek körül maguk között, mert ezen állításomnak látszata Magyarországon is megvan, de még nálunk is Kanadában. Csak az én szomszédságomba egyik a másik utáni üzletben egyszer csak kínai tulajdonost látok. Ezt a módszert az amerikaiak kezdték elég sikeresen már elég régen, a dollár korlátlan nyomtatásával és hitelképességükkel.
Szerintünk igen is, a revízióhoz való jogosság terjesztését is egy kormányon kívüli erõs külügyügyi politikamentes polgári szervezetnek kell kézbe venni. Egy ideológiája lehet az ilyen szervezetnek: a Magyar Nemzet Területi Egyesítése!
Ezért fogjunk kezet, alakítsunk egy független külügyi intézményt, amely minden párt ideológiáktól mentesen, idegen nyelveken szorgalmazza az igazság terjesztését és a magyarság követelését a Trianonban és Párizsban szétdarabolt magyar nemzet jogos egyesítésére. Ebben nem az ellenséges politikusokat kell meggyõzni, hanem a világközvéleményt.
Nem egy könnyû feladat, de ha figyelembe vesszük, hogy a Henri Pozzik segítsége nélkül nehezebben lettek volna a Bécsi döntések, akkor pedig ugyan ilyen erõs idegen nyelvû kampányt kell indítani világszerte ma is, hogy visszaállítsuk a világ elõtt a magyarság iránti tekintélyt, amit oly ügyesen és furfangosan rombolnak még mindig azok, akik Trianonban elátkozták a magyarságot.
Se vége, se hossza a sora, azon közéleti személyiségeknek és politikusoknak, akik az elmúlt 85 év alatt és most is támogattak és támogatnának egy határmódosítást. A második világháború befejeztével egy amerikai kongresszusi bizottság javasolta az úgynevezett „béketárgyalásokra” Magyarország határmódosítását, enyhíteni a Trianoni igazságtalan sebeken.
Ugyanakkor a State Departmentban javasolták az autonómiák biztosítását a magyar lakta területeken. A már említett Margaret MacMillan „Párizs 1919” c. könyvét mely a magyarokról szóló fejezetet, bár szegényes és hamis információkra építette, mégis így fejezi be: „ A magyaroknak rövid ideig lehetett örömük, hogy az elvett területeket visszacsatolták. 1945-ben a gyõztes szövetséges nagyhatalmak visszaállították a Trianoni határokat és mais úgy áll, az egyike a Párizsi úgynevezett békekonferencia döntéseknek, amit nem csináltak vissza. Még.”
Ugyan csak érdemes idézni Richard Holbrooke, Margaret MacMillan Párizs 1919” könyvéhez írt elõszavának utolsó elõtti fejezetét: „Amikor 1995 õszén az amerikai tárgyaló csoporttal (õ volt a vezetõje), ide-oda ingáztunk a Balkánon, a Versailles-i tárgyalás járt az agyamba. A kivonatokat olvasva Harold Nicolson’s „Peace Making 1919, (A béke elõkészítése 1919 címû könyvébõl, egymás közt vicceltünk, hogy a célunk tulajdonképpen Woodrow Wilsonak örökségét visszarendezni. Amikor 1995 novemberében ( Dayton, Ohio) Bosznia, Horvátország és a Jugoszláv s |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
RIT.jpg){kind=link}
